Tanulóképzés
A vadászház szorosan együttműködik a visegrádi Hotel Silvanus szállodával, így a tanulóképzést a következő filozófia alapján képzeli el: A Silvanus mindig jelen volt az utánpótlásnevelés vendéglátó palettáján, azonban ennek szervezeti működése 2007-ben gyakorlatilag megszűnt. Ekkor az akkori vezetés stratégiát váltott, érkezett néhány tehetséges fiatal, és onnantól kezdve (ekkoriban volt a tanulónk a mostani igazgató Pintér Róbert is) napjainkig folyamatosan fejlődött a tanulók gyakorlati foglalkoztatása. Ez a COVID-19 járvány érkezéséig nem is jelentett komoly akadályt, innentől azonban 2021. tavaszig nem ment ideálisan, kevesebb tanuló volt, akikkel kevesebb szakember tudott foglalkozni. 2021 nyarán azonban (2020 erős belföldi turizmus élénkülése következtében) újra komoly stratégiai céllá vált a tanulófoglalkoztatás, és ezzel együtt a tanulók képzése is. Ennek eredményeként a 2021-es nyári (iskolai) szünetben már ígéretes tanulói létszámnövekedést tapasztaltunk, és a tanulói munkahelyi képzés is fellendült.
Jelenlegi éttermi hierachia:
Éttermi igazgató (Vadászházban üzemeltetési igazgató)
Éttermi igazgató helyettes (Vadászházban üzletvezető)
Éttermi üzletvezetők, Bár-manager (Vadászházban Séf, főpincér)
Head waiterek (Vadászházban ez a lépcső kimarad)
Supervisorok (Vadászházban ez a lépcső kimarad)
Felszolgáló, svédasztalos, báros, pultos (Vadászházban szakács is)
Ezt a szervezeti rendszert alkalmazzuk a vadászházban is.
Ebben a rendszerben az operatív munka(köszönhetően az alacsony fluktuációnak és a vezetők helyismeretének) minősége jó. Sőt, nagyon gyorsan reagáló a szervezetünk, így igény szerint a munkaminőség kiváló is tud lenni. Ami miatt mégis fejlesztésre, bővítésre szorul a csapat, az a folyamatos fejlődés.
Jelenleg a turizmusban a lokális (szállást nem igénylő) munkaerő válságos stádiumban van, azaz szinte nincs munkaerőpiaci kínálat. Ezt már évekkel felismertük és elkezdtük összerakni a tanulói rendszerünket (több iskolával évek óta együtt dolgozunk), azonban egy teljes értékű, szakmailag elkötelezett, innovációhoz értő, sztenderdekben gondolkodó háttér szervezet még hiányzott. Ezért szeretnénk létrehozni az alábbi struktúrájú működést:
Tanulói életpálya
Középiskolai tanuló
Tanuló (vendégtér) Tanuló (szakács)
Végzett szakember(állandó munkaerő)
Főiskolai hallgató(munka mellett) "Sztázsolás"
Felsővezetői állás - a szervezetben alapemberré válás